Utolsó órák Ausztriában

Reggel Gy szeme hamar kipattant, én még azt sem tudtam merre vagyok, mikor ő már a sátrat bontotta. Az eső, természetesen állandó permetként hullott alá az égből. Gy első "felindulásából" megkérdezte, hogy kidobjuk-e a sátrat. Mondtam dobjuk, csak a cövekeket tartsuk meg, az mindig kellhet (pl. Röni tyúkketrecéhez). Ebből végül az lett, hogy "á, ne dobjuk ki, jó lesz ez még valamire". Pff, úgy érzem túl sok a "Lengyel hatás", azért vigyázni kell ezzel!

A tegnapi sokk után úgy döntöttünk, hogy itt hagyjuk ezt a kócerájt. Kicsekkoltunk és miután sikerült összeszedtük magunkat, az esti "terv" szerint, a st.wolfgangi pékségben reggeliztünk. 

Az alap reggeli: tea/kávé/kakaó, zsemle, vaj, lekvár (a lekvár olyan volt, mint a Kempiben!)

A tuningosabb: a fentiek + pár szelet sajt, illetve sonka, kis zöldség és keménytojás

A kenyereskosárban lévő bal oldali  rozsos(?) zsemle mennyei volt, a tetején mák és szezámmag, az alján napraforgómag, benne pedig len -és szezámmag, illetve zab szemek.

Ezen felül berendeltünk még 2 túrós táskát és egy mákos csavart kalácskát. Az eladó nőci szeme picit elkerekedett és mondta, hogy dehát 2 brot jár a reggelihez, ezt elcsomagolja, vagy ezt is itt esszük? Mivel mi azt hittük, hogy az 2 szelet kenyér lesz, így bőszen bólogattunk, hogy persze tegye csak a többihez. Nos, mire végeztünk igen elteltünk, ezért jártunk még egyet a városkában. 

Ja, természetesen a szalvéta is az Adventi St. Wolfgangot hírdette.

Reggeli után Linz felé vettük az utat. Körülnéztünk a helyi szuper-giga-mega sportboltban, ahol cirka 90 ropiért találtam magamnak vízálló-szélálló-lélegző dzsekit, és leértékelve kb. 200ezerért sátrat. Csodáltuk a felhasznált anyagok minőségét és azt a technológiai fejlődést, amivel ezeket kifejlesztették.    Azért próbálkozunk-próbálkozunk mi is, de be kell vallani még mindig le vagyunk maradva pár lépéssel.

Döntöttünk. Megyünk haza. Talán már tegnap, de Gy ma reggel mondta ki. Ez a sátrazás most nem jött be. 

Nagyon sok látnivaló volt a listánkon, de minden nem fért bele az időnkbe, így most ezeket el kellett engednünk. Ilyen volt: 

- andalgás Hallstattban

- Salzkammergut valamelyik sóbányájának meglátogatása

- kajakozás valamelyik see-n

- andalgás Salzburg óvárosában

- a salzburgi állatkert / Természet Háza megtekintése

- Zip line (brutál canopy pálya)

Arra gondoltunk, hogy legközelebbre hagyjuk ezeket a programokat, kiegészítve egy kis erdei kirándulással. Sőt, én szívesen visszajönnék télen is, amikor mindent hó borít, gyönyörű lehet olyankor a táj.

Wolfgangsee

Miután kicsekkoltunk a panzióból, északnak vettük az irányt. Úgy terveztük, hogy a Wolfgangsee partján fogunk kempingezni. Végül így is lett, csak nem azon kempingek egyikében vertük le (Gy!) a cövekeinket, amelyeket még otthon kiszemeltem magunknak. Eredetileg egy család által üzemeltetettet néztem ki, akik mellékesen sajtkészítők. A honlapjuk baromi csalogató (ezt majd belinkelem). 

A strandjuk ezt a látványt nyújtja:

A kemping viszont nagyon picit (az itteni viszonylatokhoz képest) elhanyagoltnak tűnt. Később rájöttünk, hogy miért.

Kiderült, hogy valójában ők a környék tejtermék készítői, és csak mellékesen fogadnak 5 hónapnál tovább tartózkodó vendégeket, mert amúgy túl sok papírmunka, meg egyéb teendőik is lennének a túristákkal. Hát ez van, nekik bejött a biznisz. 

Nagyon tetszett a tejes automatájuk:

A kiürült üvegeket abba a narancssárga ládába lehetett visszaszolgáltatni.

Itt is komoly ára van a kézműves termékeknek

Emellett a kemping mellett 3 másik is volt, mint ahogy ez a tókörüli városkákra mind jellemző, de valahogy egyik sem fogott meg. Elég zsúfoltak voltak és még sövény sem választotta el a két parcellát egymástól, ahogy Magyarországon, oly sok helyen.

Végül St.Wolfgang egyik kempingjében vertük fel a sátrunkat, ami szintén part menti hely. Miután lecövekeltünk St. Wolfgang kőkemény talajába, elindultunk meghódítani a kis települést. 

Mondanom sem kell, az egész a túristákra épül. Mindenhol éttermek, szuvenír boltok, stb-stb. Ráadásul valami hihetetlenül nyomják a város Adventi reklámját. Külön fa bódét állítottak fel erre a célra, ahol egy monitoron csupa téli tájat és a város karácsonyi pompáját láthattuk. Természetesen innen sem hiányozhattak az Adventi relikviák. Azért ez a nyár közepén igencsak fura.

Körbejártuk a várost. 

St.W híres temploma, a háttérben 

Nem tudtuk megállni, hogy ne vásároljunk egy kis pörkölt, mázas diófélét ebben a kis boltocskában.

Ez a bejárat nagyon tetszett

Egy kis helyi serital és némi egyszerű étel mellett megpihentünk, aminek néhány perc elteltével még jobban örültünk, mivel egy rendes erejű zápor áztatta el a környéket, míg mi vártunk a vacsoránkra.

Visszatértünk tehát a szállásra, szépen elterveztük az est hátralévő részét, elmentem tusolni, Gy váltott engem, én addig a sátorban belekezdtem a blog írásába. Az eső újra eleredt. Jó volt hallgatni ezt a felfrissülést hozó esőt, a sok melegnap után. Majd egyszercsak nedvességre lettem figyelmes. Mi ez? Hopp, és egyre több! Basszus, beázik a sátor! Na ne! Pff.. és mit fog ehhez szólni Gy, ha megtudja? Totál ki lesz bukva! De legnagyobb meglepetésemre elég rezignáltan fogadta. Ok, most mi legyen? Számos variáció merült fel, de ezeket most nem részletezem, csak annyit, hogy majdnem vettünk egy új sátrat a kemping boltjában, amiről azért kellett lemondanunk, mert nem fért volna bele a zsír új matracunk. Sokat tanakodtunk, hogy mi legyen, közben a recepciós csávó megszánt minket és azt mondta, h aludjunk itt az éttermi részben, 10-kor úgy is bezárnak, és még a helyiség kódját is megadta. Nagyon örültünk a vendégszeretetének és eltettük a kódot. Oké, de addig mit csináljunk? Picit alábbhagyott az eső, visszasiettünk a sátorhoz, de ekkor már gyorsan kellett visszapakolnunk a kocsiba, mert újra elkezdett esni. Beültünk a kocsiba és vártunk. Addig vártunk, míg végül Gy elkezdett bekuckózni. Én aludtam már autóban egy párszor, nem egy leányálom, de azt láttam rajta, hogy a sok szenvedés ellenére izgalomként éli meg. Persze, majd tök poén lesz mesélni a haveroknak, de fájó nyakkal/derékkal ébredni?! Ahh.. bele sem gondolok. Most elég, hogy nem kell hallgatom a patak zúgását, helyette van vízcsepp kopogás az autó tetején. Izgi, mi? És a matracunk még így is 0 km-es marad!

Holnap kiderül, hogy hogyan tovább, lesz-e még számottevő csapadék vagy sem (sztem nem)? 

Gy+L izgalmas nyári kalandja folytatódik! 

(és még a tegnapi nap izgalmait nem is meséltük!)

Az a bizonyos 4. nap

Tegnap nagyon felelőtlenek voltunk, tudjuk. Kár lenne szépíteni, szénné égtünk. 

Reggel viszonylag hamar (7 óra körül) egymásra néztünk Gy-vel, de gyorsan vissza is tettük a párnára a fejünket. Lehet, hogy ő erre a momentumra nem is emlékszik. Nem kérdeztem, de most sem tudom, mert itt horpaszt mellettem. A reggelinél nem sokat tudtunk magunkról, pedig nem 5 perccel a felkelés után mentünk le. Olyanok voltunk, mint a partra vetett vízihullák, az arcunk teljesen feldagadt (nekem már előző nap egy picit a szemem) Nagyon remélem, hogy ez csak "gyógyulási reakció", ami a 4. napnak köszönhető és nem pedig a leégésnek!

Miután mindkettőnk az új bőrünk növesztésére fordította energiakészletének 70-80%-át, ezért úgy döntöttünk, hogy ma inkább ne menjünk napra. Oké, de azért menjünk kirándulni valahova az erdőbe! Rendben. Elkezdtük a tervezést, majd rá kellett jönnünk, hogy az itteni túraútvonalak legnagyobb része erdészeti, vagy valamilyen kiépített úton haladnak, aminek az eleje (1-2km) és a vége (legtöbb esetben a hegyen) napos szántóföldeken, réteken mennek keresztül, ahol semmi árnyék. Ráadásul a bejárható hegyeket tekintve, kevésnek a tetején van erdő. Azt vettük észre, hogy a közelben (amiről van térképünk) nagyon szétszabdaltak az erdős területek. Úgy tűnik, mintha nem lenne olyan nagy, egybefüggő erdőség, mint Magyarországon pl. a Börzsöny, vagy a Bükk. Háh! A végén még örülni fogunk annak, ahol élünk, pedig az első napokban nagyon irigyeltük Sógorékat a sok vízesés és kristálytiszta patak miatt! :)

A félnapos regenerálódás után végül erőt vettünk magunkon és felkerestük a közeli apotékát és vettünk egy helyi kencét a bőrünkre. Akkor még ugyan hét ágra sütött a nap, de volt időnk kiolvasni a térképről hogy melyik a régió azon pontja, ahol van erdő, víz, de legfőképpen árnyék. Remekül belőttük a Lammerklamm szurdokot. Hibátlan volt. A fent említett kritérériumokon túl még egy grátisz is volt. Alig voltak turisták. Pedig nem sokkal grandiózusabb a lichtensteinklammi szurdok se. Valamiért ez mégse volt zsúfolt. Hála a jó égnek! Volt időnk kiélvezni a látványt. A fotózás és videózás pedig jelentősen egyszerűbb volt a szokásos statiszták nélkül.

Annyira tetszett a szurdok, olyan sok képet csináltunk, hogy alig tudok válogatni, legszívesebben az összeset feltenném. :)

Ilyen kiépített utakon haladtunk végig itt is.

Kajakosok számára igen kedvelt ez a szurdok 

Egy ilyen fullos réztölcséren keresztül lehetett hallgatni a víz zúgását

Ezt már visszafelé fotóztam a hídról

Ilyen kis növények és mohák nőttek a sziklákon

A hatalmas sziklákon még fák is nőttek

Ez meg már az út vége

Itt látszik, ahogy a víz alámosta a fákat magas vízállásnál

Ezt a remek kis fogadót (Lammerklause) ajánlották a bejáratnál, valójában, mint végállomást.

Ki is próbáltuk. Finom volt a rétesük. A terasz nagyon hangulatos volt, a belső rész pedig igen ízléses en berendezett. Honlapjukon árat nem láttam, pedig kíváncsi lettem volna.

Miután legurítottuk, amit rendeltünk, visszafelé vettük az irányt. 

Ez, már egy másik, rövidebb szakasza a szurdoknak, amit "sötét szurdoknak" hívnak. 

Összességében nagyon élveztük ezt a rövidke túrát, persze a végén ennek is sikerült megizzasztania minket. :) Nekem azért a lichtensteinklamm-i szurdok magasra tette a lécet, végén azzal a gyönyörű vízeséssel. Gy-nek meg inkább ez tetszett. A kulcs: itt egész úton max. ha 8 embert láttunk.

Dachstein

Reggeli tervünk picit megdőlt, mert később indultunk, mint terveztük. Összepakoltunk, nyitásra (8-ra) lementünk enni, fél óra alatt bedobtuk a reggelit, majd a hegyek felé vettük az irányt. 

Közeledünk Dachstein-hez

Ramsau mellett vitt fel az út Der Dachstein-hez, a felvonóhoz. 

Der Dachstein felvonó

Szegény kicsi Polo majd kiköpte a tüdejét, úgy pörgött a kis szíve a hegyi úton. Fent fullon volt a parkoló, ezért az osztrák parkolóőr az út szélére terelt minket és az utánunk jövőket. Kis gyaloglás után  megláttuk, hogy mekkora sor vár ránk. Vettünk egy nagy levegőt és beálltunk az 1-1 1/2 órás kígyózó sorba. Az épületben, lcd tv-ken web kamerás felvételt sugároztak a gleccserről, az nem derült ki, hogy ez élő vagy sem, mindenesetre azt megtudhattuk, hogy mekkora szél fúj (11km/h) és hány fok van (17'C, ami 1'C-t emelkedett, míg várakoztunk).

Délre már be is tereltek minket, mint a kis bárányokat, a 2. terminálhoz. A kabinba 45-50 főt engedtek be, holott a kiírás szerint 42+1 fő tartózkodhatott a kabinban. Hiába, ezek nem németek, vagy svájciak.  Mintegy laza 5-6 perc alatt közel 3000m magasan voltunk.

Kabinból menet közben készült fotó

Komoly hegycsúcsok

Meterológiai állomás, avagy a helyzet Dachstein-en 

Statisztikák: legmelegebb hőmérséklet 20'C (2007 júl), leghűvösebb -30'C, legnagyobb szél 200km/h (!), legnagyobb hóréteg 10,20m (1979 ápr.)

Fent a büfében rögtön bedobtunk 1-1 bambit, aztán indultunk is, persze előtte felöltöttem a menetszerkót.

Sapkát/kalapot nem tudom milyen meggondolásból (inkább meggondolatlanságból) a szálláson hagytuk, mint ahogy a napkrémet is. Anyukákat ezúton megnyugtatom, senki sem égett le, rajtunk kívül!

Ez már az egyik gleccser 

Első állomás a sky walk volt, ami 2 szikla között függő híd

Sky walk, amiről mindig a skyfall jut eszünkbe

Itt mindenki eldöntheti, hogy vajon mennyire volt őszínte a mosolyom. :) 

Gy + L kiállt a peremre.

Nyugi, 3 rétegű biztonsági üveg védett minket.

Ezt a kis kiugrót tériszonyosoknak nem ajánlom. Üveg alján keresztül az alatta lévő sziklákat is szemügyre vehette a kedves látogató.

Elindultunk a gleccserúton

Ott, a távolban látni egy utat, mi is arra mentünk

Azt írta az egyik ismertető tábla, hogy itt annyira jó a levegő (20%-kal kevesebb az oxigén), hogy "emberek gyógyulnak ki halálos betegségeikből". Ennek bizonyítékául rögzítettem, hogy itt dobta el valaki a mankóját (nem tudom látszik-e ott középen a két kék pár?)

Hoher Dachstein, ez Dachstein legmagasabb pontja

"Halt! Hütte Zeit!"

Ebben a hüttében egy (két) leves és serital erejére megpihentünk

Régen Opa így nyomta

Gy fekvőtámaszozik a sziklán

Ennél a pontnál kaptam hisztirohamot, mert nem bírtam nézni, ahogy Gy játszi könnyedséggel mászkált a szakadék szélén.

Elképzeléseinkben ilyen volt a gleccser, mint amin álltam

Ami fontos, ha felmész a hegyekbe nyáron:

- vigyél magaddal naptejet és használd is!

- vedd fel a kalapodat / simlis sapkádat! 

- ha nem vagy alpinista, akkor vegyél retur jegyet a felvonóra! 

- normális túrafelszerelésbe indulj neki a gleccserútnak! (Ez nekünk megvolt, de voltak egy páran converse-ben)

- ne menj rövidnadrágba, ujjatlan pólóba, ha nem vagy rézbőrű, vagy legalább félvér!

- pisilj ahol van toalett, mert a gleccseren minden meglátszik! (Ez csak egy javaslat)

- vigyél magaddal elegendő vizet, mert nagy melegben lehet, hogy a hüttében sem kapsz, hacsak nem iszol gleccser vizet (egy olasz pasi járt így)

Összességében nagyon tetszett nekünk a dachstein-i magaslati levegő. 

Mikor visszatértünk a Földre, azaz visszamentünk a felvonóval Ramsauba, olyan érzésem volt, mint amikor egy hosszú utazás után, a repülőről leszállva hazatért volna az ember. Mintha az ott fent egy másik világ lett volna, és ez itt lent, megint egy másik. 

Göllinger spass

Ma reggel a turizmbüroban kezdtük a napot (természetesen csak a reggeli után). Megkérdeztük, hogy van e vezetett gleccsertúra Dachsteinen, de "Hilda" közölte, hogy nincs semmi ilyesmi, bárki bármerre mozoghat, persze óvatosan! Ezenkívül megtudtuk, hogy minden kedden hajnali 5-kor elindítják a felvonót és a hegy tetejéről meg lehet csodálni a napfelkeltét. Hú, ez nagyon beindított minket, "Hilda" intézett is nekünk egy telefont ez ügyben, mert limitált férőhelyes a program, de sajnos nem jártunk szerencsével. Sebaj, mi ettől függetlenül felmegyünk, legfeljebb nem hajnalban. Azt is mondta, hogy ilyen nagy melegben az emberek felmenekülnek a hegyekbe, úgyhogy számítsunk arra, hogy ezidő tájt (9-10) sokan lesznek, tehát érdemes nyitásra odamenni. Így ezt el is napoltuk holnapra. 

Utunk végül Göllingbe vezetett, egy gyönyörű vízeséshez. Mint ahogy az előző napokban, ma is iszonyatosan meleg volt és hasonlóan nehezen lehetett elviselni, mint otthon. A víz közelsége azonban mindig felüdülést okoz, ahogy tette ezt most is. 

Útközben ezek a hegyek ejtettek rabul minket

Miután megvettük a belépőnket, ez a látvány fogadott:

Kb. 10 perces sétára volt maga a vízesés

Ilyen gyönyörű kis virágok nőttek a fákon, illetve köveken megtelepedő mohákból

Az út felvitt minket a vízesés tetejéig és a hegyből előfakadó forrásig. Voltak részek, ahol komoly mennyiségű vízpára terítette be az egész testünket, ami ebben a melegben valóságos felüdülés volt.

Nagyon kell sasolni a képen, de a lényeg (amellett, hogy Gy milyen jóképű), hogy a szemüvegünk totál vízpermetes lett. Ennél a pontnál ismét elgondolkoztam a kontaklencse ötletén.

A forrás felé vezető úton megpillantottunk egy jelzett ösvényt, amin elindultunk egy darabig. Térkép hiányában (erről a részről még online térkép sem volt. Várjuk a gugli turista view-ját!) inkább visszafordultunk, de amúgy gyönyörű kis utacska volt.

Bementünk Gölling citybe és vettünk egy nagyon király turistatérképet (ajánlott túraútvonalakat tartalmazó kis füzettel) potom 6€-ért, ami a német oldalt is tartalmazza, de erről majd máskor még szót ejtünk.

Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk az egyik közeli tóhoz és ott sétálgatunk egy kicsit. 

A víz színe tényleg ilyen csodálatos volt. Jéghideg, kristálytiszta és teli volt pisztránggal (meg kacsával).

Itt örülök a kacsáknak, meg annak is, hogy végre levettem a bakancsot.

Rengeteg kakukkfű nőtt vadon errefelé

Aztán bakancs le, zokni le. Letelepedtünk a tóparton és élveztük a természetet.

Gy transzba esett a fölénk tornyosuló hegyektől

Én meg már az egyik következő helyszínt terveztem.